Abaújalpár
Észak-Magyarország
Gönci
Borsod-Abaúj-Zemplén
Petőfi Sándor utca 9.
N 48° 18,397' E 21° 13,882'
| Új templom építése, átalakítások, felújítások: | 1734 |
| Reformátussá lett: | 1733 |
| Berendezés: | festett famennyezet, falazott szószék faragott fakoronával, padok |
| A mennyezet készítésének ideje: | 1734, 1928 |
| Asztalosok, festő-asztalosok neve: | nem ismert |
| A templom besorolása: | műemlék |
Abaújalpár törpe zsákfalu, írásos dokumentumban először 1330-ban említik Alpar néven. Ekkor az Aba nemzetség birtoka volt, 1370-től lett az Alpáryaké. A török hódoltság alatt elpusztult, lekerült a lakott helyek listájáról is. Később, egy 1720-as felmérés szerint jobbágyság nélküli un. „kuriális”helység lett, egyetlen nemes lakóval. Ez az állapot 1730-ban változott meg, amikor református vallású magyarok telepedtek le a faluban. Mai nevét 1905-ben kapta, amikor több nemesi család kúriája is állt a faluban. Ma már közülük csak egyetlen egy áll, mert a 2. világháború után főleg gazdasági épületként használták ezeket, és lassan megsemmisültek. A falu lakóinak száma 2015-ben mindössze 66 fő volt. Közülük mindössze öten járnak istentiszteletre, a többiek még az egyházi hozzájárulást sem fizetik.
A gótikus kistemplom külső oldalait négy támfal erősíti, huszártornya 3 méter magas. 70kg-os harangját 1640-ben öntötte Weird György Eperjesen. A templomot 1734-ben és 1928-ban átalakították, középkori múltját az alaprajza, arányai és a támfalak látványa őrzi. A dokumentumok szerint 1696-ig még a katolikusok használták, 1733-ban lett a reformátusoké, akik egy évre rá fel is újították a templomot. Ekkor készíttették el faragott, festett szószékkoronáját és festett famennyezetét. A mennyezet tábláin 1734-es felirat áll, a szószék is ekkor készült el. Az egyik padon „1820”-as évszám látható.
A templom falai tiszták, hófehérek, festett, pallós deszkamennyezetének színhatása harmonikus. Keleti és nyugati felén a deszkák iránya megtörik a találkozásnál, az elválasztó lécek sem alkotnak mindenhol derékszöget a szélekkel. Készítője, a hajdani festő asztalos, nem sok gondot fordított a pontos illesztésre, de különös módon ez csak meghökkentő, de nem zavaró. Összhatásában valami kedves naivitást kölcsönöz a templombelsőnek.
A világosbarnára és világoskékre alapozott deszkák ritmikusan váltják egymást, minták csak a középső soron futnak végig. Körzővel, sablonnal készültek, a színezésük visszafogott erejű kék, sárga, vörös, a mintákat fehér kontúrok teszik könnyedebbé, oldják a kör mértaniasságát. A motívumok, az egyszerű, négyszirmú rózsa, a zárt és kinyílt háromszirmú tulipán, kitöltik a kör felületét.
A minták önállóságának megőrzésére a mennyezet rögzítésekor sem figyeltek különösebben, a haránt-lécek itt-ott ferdék, és néhol keresztülfutnak a motívumokon, nem mindenhol alkotnak derékszöget a deszka széleivel. A mennyezet központi helyén egy „királykazettának” alig nevezhető hálaadó tábla foglal helyet.
A festett famennyezetek időrendjében az ilyen „pallós”, hosszú deszkás típusúak őrzik a legrégebbi hagyományokat, ez a megoldás a középkor, de az egyetemes kultúrában az ókor felé is mutat. Ma már csak kevés maradt meg belőlük (Rakacaszend, Zubogy, Zsurk – a Felvidék szlovákiai területén nagyobb számban vannak.)
Sajnos a mennyezet összességében rossz állapotban van, korhad, pereg, alig tartja magát. Ha a bejárattól a szentély felé szemléljük, láthatjuk, hogy erőteljesen "lóg" az északi oldal felé. Annyira meggyengült, hogy a toronyba a haranghoz nem is lehetett fölmenni, a gondnok szerint félő, hogy beszakadt volna a mennyezet. A fedélszéken is látszik, hogy nem állt rendelkezésre kellő minőségű és vastagságú gerenda.
A mennyezet, közepén ornametális festésű táblasor, két feliratos mezővel: I. zsoltáridézet 22. „Renovatum et absolutum ANNO DOMINI 1734.”
Szószékkorona: Nem. és vit. Damó Lisznyai Mihály Úr Hitv. Tár. Lengyel Anna csin.Alpári R. E”
(Détsi Mihály szíves közlése)
