A csömöri reformátusság a rendszerváltást követően kezdett el szervezetten gyülekezetté formálódni. A kistarcsai anyagyülekezethez tartozó csömöri szórvány gyülekezet 2010. szeptember 1-vel önálló igazgatású missziói egyházközséggé vált, immár önálló lelkészi szolgálattal. Ettől az évtől kezdődően új lendületet kapott a településen a református misszió.
A 2011-es népszámlálási adatok szerint Csömör lakosságából (9293 fő) 682 fő vallotta magát reformátusnak, amelyből 106 főt tartalmazott a választói névjegyzék.
A Gödöllői dombság lankáin elterülő Csömör katolikus és evangélikus templomának tornyai messziről hívogatják az M0-s bekötőút felől érkezőket: jöjjetek, itt békére leltek! 2020 januárjától egy harmadik torony, a reformátusoké is hirdeti közösségének élni akarását, és a keresztyén jövőbe vetett hitét.
Csömör már a középkorban lakott település volt katolikus hívőkkel, amit a Kálvária domb oldalában, alig 50 méterre a Magvető Házától, található templomrom bizonyít. A török hódítás a települést pusztává változtatta, és ez az állapot a Rákóczi szabadságharcig tartott. Az első telepesek ezután jelentek meg, akik Pest-Pilis-Solt megyéből érkeztek magyar vagy szlovák névvel. Az első nagyobb léptékű betelepítés 1715 és 1739 között zajlott, és a Wattay család nevéhez fűződött. Ekkor szlovák telepesek érkeztek, akik az evangélikus vallást hozták magukkal és juhtenyésztéssel foglalkoztak. Az 1739-es pestisjárvány és az 1831-es kolerajárvány megtizedelte a lakosságot. Ezután a népesség gyarapítás a Grassalkovichokra hárult, akik német anyanyelvű, szőlőtermesztéssel foglalkozó katolikusokat telepítettek Csömörre. A történeti források Csömört a 18. század közepén tót, a 19. század közepén pedig tót-német településként tartják nyilván. A betelepítési folyamatot híven tükrözi a lakosság felekezetek szerinti megoszlása. A 18. századtól a 19. század elejéig az evangélikusok, majd a 19. század második felétől a katolikusok dominanciája jellemezte a községet. Ezt az átalakulást az is mutatja, hogy az 1733-ban az egyházak állapotáról készült felmérés szerint Csömörnek már volt evangélikus imaháza, míg katolikus templomát csak 1773-ban szentelték fel. Az evangélikusok 1873-ban tették le ma is látható templomuk alapkövét. A két világháború között megerősödött babtista misszió Csömört is elérte. Már 1949-ben imaházat vásároltak, amit 1972-ben felújítottak.
A Csömörön élő reformátusokról az 1854-ben készült statisztika tesz először említést. Számuk ekkor 3 fő volt, és 1910-re 22 főre növekedett. Sorsuk összeforrott a környező települések református hívőinek gyülekezeti életével, hiszen Fótra, Rákosszentmihályra, Rákospalotára, Cinkotára jártak templomba. A Pesti Református Egyházmegye 1925-ben a csömöri szórványt a Kistarcsai Fiókegyházhoz csatolta, majd 1928-ban a nagytarcsai reformátusokat is. A fordulatot az ötvenes évek jelentették, amikor Kovács Zoltán kistarcsai lelkész havi egy alkalommal a csömöri evangélikus templomban tartott református istentiszteletet. Utóda a hetvenes évektől Fónagy Miklós lett, aki ugyanezt a gyakorlatot folytatta. 1989-től Koczó Pál kistarcsai lelkész már heti rendszerességgel tartott istentiszteletet a csömöri evangélikus templomban, és ő vezette be a településen a gyermek foglalkozásokat is. Ugyancsak ő volt az, aki kezdte elkülönítetten kezelni a csömöri javakat. A két következő kistarcsai lelkipásztor, Riskó János és Riskóné Fazekas Márta folytatták a csömöri missziót, azaz a források elkülönített kezelését, és az önállósodási törekvések támogatását. Ekkorra azonban már jelentősen gyarapodott a református hívők száma, hiszen Csömör befogadta a Trianoni békediktátum, és a felvidéki kitelepítés áldozatait, valamint a rendszerváltoztatás után tömegesen érkező kárpátaljai és erdélyi magyarokat. Gyülekezeti összetételünkben ma a határon túli területekről érkezők számaránya magas, amely alapot adott kazettás mennyezetünk koncepciójának. 2008 január 1-től Csömör-Kerepes és Nagytarcsa önálló missziói egyházközséggé lett Riskóné Fazekas Márta lelkipásztorral.
Az önálló gyülekezetté formálódásunkban Nagy Gyula nyugalmazott (egykori biharkeresztesi) lelkipásztornak is elévülhetetlen érdemei vannak. Ő volt az, aki megálmodta a presbitérium szolgálóit, egyeztetett velük és segítséget nyújtott munkájuk elkezdéséhez. Jelenlegi gyülekezetünk a nagytarcsai szórvánnyal együtt 2010. szeptember elsején vált önálló missziói gyülekezetté. Első kinevezett lelkipásztorunk Esztergály Előd Gábor lett, akit mára megillet a templomépítő jelző.
A napjainkban tizennégy rendes és két póttagból álló presbitérium lelkészünk vezetésével kialakította az istentiszteletek és gyermekistentiszteletek rendjét, a folyamatos hitgyakorlás kereteit (hitoktatás, bibliaórák, konfirmációk, presbiteri és gyülekezeti továbbképzés) a gyülekezeti közösség rendezvényeit, (szeretetvendégségek, családi napok, családi és ifitáborok, kenyérsütés, apa-fiú kenutúra), meghatározta a diakónia működő területeit (segélyek, tüzelő támogatás, ünnepi élelmiszer ajándékcsomagok, református intézmények meglátogatással egybekötött támogatása) és elkészítette szervezeti működési rendjének szabályait. Közösségünk aktív résztvevőjévé vált az ökumenikus rendezvényeknek (ökumenikus imahét, Szent István napi rendezvény, horgász verseny az általunk alapított Kéfás kupáért, adventi gyertyagyújtás), és azonnal bekapcsolódott a település életébe. Rendszeres résztvevője és díjazottja a szüreti főzőversenynek, szerepet vállalt az árvízi védekezésben és jelen van a település szemétgyűjtő akcióiban is. Szinte megalakulásunk pillanatában elindítottuk gyülekezeti újságunkat, „A Magvető”-t, amely évente négy számmal jelentkezik.
