Festett kazetták

Csengersima

Kelet-Magyarország

Csengeri

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Fő út 22.

N 47° 51,822' E 22° 43,550'

Neve személynévi eredetű: az alapjául szolgáló név a Simon (latin Simeon) személynévből alakult rövidüléssel és – kicsinyítő – becéző képzővel. Az előtag Csenger közelségével van kapcsolatban, s megkülönböztető szerepű. Hivatalosan 1908 óta ez a neve, de már 1904-ből is van rá adat.

A község a forrásokban 1327-ben tűnik fel, amikor Erzsébet asszony a falu egynegyedét, mint nászhozományt fiainak átengedte. A 13. századból fennmaradt temploma a bizonysága annak, hogy az első említésnél jóval korábban keletkezhetett. Hajdan Nagy- és Kissima volt, mindkettőt a Mikolai család birtokolta. 1331-ben a Szárazbereki és Simai családok osztoztak meg rajta. 1339-ben Szárazbereki Lászlót hamis pénzverésért megégetésre ítélte I. Károly, s birtokait Tamás erdélyi vajdának adományozta. Testvérei azonban megtartották a maguk részét, így 1362-ben az utód nélkül meghalt János vagyonát megszerezték. 1378-ban a Mikolaiak osztoztak a maguk részén. 1406-ban elfoglalta tőlük Drágfi és Balk máramarosi vajda, de ismét visszakapták. Ezután egészen a 19. század közepéig a Mikolaiak maradtak itt a fő birtokosok. A XVIII. században birtokot szereztek a Mikolai család leányutódai révén a Korda, Szodorai, Gáspár, Mándi és Szirmai családok is. A XIX. század közepéig ugyanők voltak a tulajdonosai, később nagy része a Korda utódoké lett. A települést a Rákóczi-szabadságharc, az 1709. évi pestisjárvány és az 1717. évi tatár betörés szinte elnéptelenítette, lakói a közeli rozsályi és szatmári várban kerestek menedéket. A 20. század elején Vécsey Aurélnak és Pap Kálmánnak volt itt jelentősebb földbirtoka. Az 1911–1913. évi névtárak szerint 422 református és 72 más vallású lakója volt.

Csengersima az 1860-as években közigazgatásilag a Szamosközi, az 1870-es évektől a Fehérgyarmati II., a XX. században előbb a Csengeri, majd 1969-től a Mátészalkai járáshoz tartozott. Jelenleg Mátészalka városkörnyékének része. Az 1920-as években körjegyzőségi székhely volt, hozzátartozott Csegöld, Nagygéc. 1971-től nagyközségi közös tanács társközsége, tanácsának székhelye Csenger, társközsége Szamosangyalos, Szamosbecs, Szamostatárfalva, Komlódtótfalu, Nagygéc, majd 1973-tól Csengerújfalu volt. Az 1970. évi árvízben szinte teljesen romba dőlt Nagygécet 1981. december 31-én hivatalosan Csengersimához csatolták. 1989-től Csenger város tanácsához tartozott Csengerújfaluval, Komlódtótfaluval, Szamosangyalossal, Szamosbeccsel, Szamostatárfalvával együtt. Jelenleg körjegyzőséget alkot Komlódtótfalu és Szamosbecs településekkel együtt.

A csengersimai református templom (126. hrsz. Csengersima, Fő út, Törzsszám: 5974) Román stílusú, XIII. századi épület, melyet 1729-ben átépítettek. Festett famennyezete 1761-ből való. Berendezése: festett fakarzat, szószék, népies barokk, 1761. A 100 ülőhelyes román kori, a Szamos holtágból kialakított tó partján szabadon álló, egyhajós, kis homlokzati tornyos, keletelt templom, műemlék. A kicsiny román kori templom 1210-1220 között épülhetett, az 1696. évi katolikus templomösszeírás református templomként tartotta számon. A Rákóczi-szabadságharc és az 1709. évi pestisjárvány elnéptelenítette a falut, majd a tatárok pusztítottak benne és gyújtották fel a templomot, amely 10-12 évig pusztán állt. 1729-1734 között épült újjá, 1755-ben újrazsindelyezték, 1761-ben készült el a kazettás mennyezet, s valószínűleg a torony és a bejárati csarnok is. 1799-ben szószék koronát, 1861-ben új karzatot készítettek, s kékre mázolták a padelők éppen százéves ornamentális festését. 1892-ben életveszélyessé nyilvánították, felújítására az 1960-as és az 1980-as években került sor. Jelen pompáját és a festett famennyezet megújulását a 2000-ben befejeződött teljes felújítás során a Műemlékvédelem szakemberei által végzett munkának köszönheti. Az 1761-ben készült mennyezetkazetták az üdvtörténetet tartalmazzák állatövi jegy, őskép és szöveges kazettákon sakkbábuk mozgatása segítségével.