Gáborján
Közép-Magyarország
Berettyóújfalui
Hajdú-Bihar
Fő út 110.
N 47° 13,971' E 21° 40,018'
| Az első írásos dokumentáció ideje: | 1552 |
| Új templom építése, átalakítások, felújítások: | 1860 |
| Reformátussá lett: | 1651 |
| A mennyezet készítésének ideje: | 1805 |
| Asztalosok, festő-asztalosok neve: | Futó Mihály |
| Stílus: | klasszicista, romantikus |
| A templom besorolása: | műemlék |
Gáborján település ősi monostoros hely, amely már a tatárjárás előtt is fennállt, akkori neve Gáborján monostora (Geberján-monostora) volt.
Nevét a 15. században említették először a korabeli oklevelek. Többféleképpen írták: Gabrián, Gabán, Gagán, Gábrán, de Geberján-monostora néven is előfordult a 15. századig. A Gáborjáni apátság a lakosság által Földvárként emlegetett területen, a váncsodi-Szentpéterszeg-i határ szegletében (összeszögellésénél) feküdt. 1245-ben birtokosának Raffain bán, 1311-ben Dósa nádor volt a falu földesura. 1451-ben Géberjén néven említették a fennmaradt írásokban. 1455-ben a falut Szabolcs vármegyéhez tartozónak írták le. Gáborján monostora kegyura Debreczeni Dósa nádor volt, a 15. században pedig az ő utódai voltak. A Debreczeniek után a Domoszlayak, majd a Széchyek és a Héderváryak birtokába jutott.
1462-ben a Szokolyi, 1471-ben a Széchyek, és 1476-ban a Hunyadiak 1498-ban pedig a vácsodi Horváth' család volt a birtokosa. Az 1552-ben végzett összeírás alkalmával Gáborján településen 31 és fél portát találtak. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1705 végén heves összecsapás zajlott a község határában egy Ilosvay Imre ezredes vezette kuruc csapattest és a császári zsoldban álló rác portyázók között, amely a kurucok vereségével végződött. 1745-ben az Esterházy család volt a falu földesura. Ekkor a faluról feljegyezték azt is, hogy a Berettyó folyón kilenckerekű vízimalma is volt. Lakossága még az 1800-as évek végén is híres volt szalmakalapfonó iparáról. Gáborjánhoz tartozott Szaján-puszta is. A község határában régen két falu is állt, melyek azonban teljesen elpusztultak. A két elpusztult település közül az egyiket, Tótfalu községet említi egy 1405-ben kelt oklevél is, mint Gáborjántól délre fekvő települést.
Református temploma nagyon régi épület, melyet többször is átalakítottak. Pontos építési ideje nem ismert. A mai templom elődje a középkori Szent Szűz egyháza, melynek tornyát részben a későbbi átalakítások is meghagyták. 1651-ben volt az első nagyobb építkezés, 1763-ban temploma és tornya állt a falunak. 1860-ban átalakították, ekkor bontották le középkori apszisát, s egészítették ki a hajót a mai félköríves záródással, s ekkor kapta az oldalhajót a karzattal. Eklektikus homlokzatain középkori, klasszicista és romantikus elemek keverednek.
Gáborján Hajdú-Bihar megyében, a Berettyóújfalui járásban lévő település. A mai templomának elődje a középkori Szent Szűz egyháza, melynek tornyát részben a későbbi átalakítások is meghagyták. 1651-ben volt az első nagyobb építkezés, 1763-ban temploma és tornya állt a falunak. 1860-ban átalakították, középkori apszisát lebontották, s a hajót a mai félköríves záródással egészítették ki, s ekkor kapta az oldalhajót a karzattal. Eklektikus homlokzatain középkori, klasszicista és romantikus elemek keverednek. A mennyezetet 1805-ben Futó Mihály festettete. A templom átalakítása során leszedték, és a megmaradt kazettákat a karzat alá szerelték fel. Kevés motívumot tartalmaznak, a minták ismétlődnek a felületen. A stílusuk reneszánsz, középpontos szerkesztésű, középvonalas és átlós osztatúak. A kompozíció középpontjában jellemzően dupla négy- és nyolcszirmú, nagyméretű rozetta áll, ezt stilizált pálmaszárak veszik körül. Nagyon érdekes, szép megoldásnak tartom azt a kazettát, amely csak egymásba boruló pálmaszárakból áll. A „mennyezeten” többször előfordul, mint ahogy a többi motívum is ismétlődik. A kazettákon festett belső keret is látható: a görög kultúrából átszármazott, és a reneszánsz stílusú „futó kutya” motívum. A mozgás, haladás, a víz jelentésének hordozója. A kazettasarkokban a belső és a külső keretet görbék kötik össze, az ilyen megoldást alkalmazó festő-asztalosok így akarták a tériség illúzióját kelteni. zintén a tériséget jelzi a vékony fehér vonalkázás, mely követi a motívumok vonalait. A kazetták alapja fehér, festésük okker, vörös és fekete. Kivételt képez néhány darab, amit nyilván pótlásként raktak fel mert sem színben, sem mintában nem illeszkedik, minősége gyenge.
