A hely, ahol az Ég a Földdel egybeér

… mert ugyanarról szólnak, csak mindegyik másképp, mint ahogy minden templomnak egyéni arca van.

Amikor az ember egy szakrális térbe lép; hitben, lélekben szellemiségében ráhangolódva érkezik oda, és „érezni” kezdi a templomot. Sok éve annak, hogy először jártam egy mennyezetkazettás kis templomban, s azt a hatást, ami ott ért, nem feledem. A falaiból a nagy csendben áramlottak a letűnt korok embereinek imái, fohászai, énekei. Felnéztem a mennyezetre, onnan pedig képi nyelven megállás nélkül érkeztek a kódolt üzenetek. Azt éreztem, hogy azok a falak és a mennyezet óvnak, védenek, erővel töltenek fel.

Isten volt jelen azon a helyen.

Ízlelgetem a szót: „mennyezet”. Az a felület, amely a Mennyet, az Eget, Istent, a Földdel, a földiekkel, a teremtett világgal egybeköti. Átjáró a dimenziók között.

Mit látunk a kazettás mennyezeteken? Késő gótikus, reneszánsz, majd később barokkos stílusjegyeket hordozó növényi ornamentikát elképesztő gazdagságban, a magyar népművészet gyökereibe ágyazottan. Különös figurális ábrázolásokat, amelyek a keresztyén emberek számára a Biblia példáit, útmutatásait, intelmeit fejezik ki képszerű megfogalmazásban. Képírások, megannyi óvó- védő, figyelmeztető intelem, mely magában hordozza a jézusi üdvtörténetet.

Amikor azt mondjuk, a kazetták virágnyelven szólnak hozzánk, rácsodálkozhatunk nyelvünk kifejező erejére, tömörségére. Igen, mert az életfák, tulipánok, indák, gyümölcsök és egyéb növények megjelenítése közel sem puszta dekoráció, hanem fontos közvetítő elem. Másként szólnak a legrégebbi pallós mennyezetek indás-virágos futó motívumai, mint az őket követő reneszánsz rendjében megjelenő, kiegyensúlyozott centrális vagy középtengelyes elrendezésű indás-leveles-virágos kompozíciók. Ismét más az ezt követő kor barokk, rokokó mozgalmassága, melyben a virágmotívumok feloldódnak, átalakulnak játékos, szeszélyes,gyakran egymásba forduló, lendületes motívumokká.

A mennyezetkazetták igen értékes részét képezik a figurális elemekre épülők, ezek a „műfaj” korai emlékeinek hordozói, a református gondolkodásmód kifejezői. Legfőbb jelkép a halott fiókáit a saját vérével életre keltő, tápláló pelikán, melynek példáit leginkább északi, északkeleti templomaink őrzik. Hangsúlyos szerepet kap a hal krisztusi jelképként, a gólya; az éberség, a hűség jele, mely a Gonosszal szembeszáll. Feltűnnek az egy- vagy kétfarkú sellők, a kísértés, a csábítás megtestesüléseként. Az emberábrázolás a kazettákon ritka, és a korábbi időszakokban fordul elő. Legfőbb megjelenési formája a hatalmas szőlőfürtöt hordozó két ember, a szárnyas női alak: egyes értelmezések szerint a csillagászati „Szűz” jegye (Csengersima, Gyügye). A festő-asztalosok emberábrázolásai meglehetősen elnagyoltak, sematikusak. Okka ennek nemcsak a képzettség hiánya, de a szándék is lehet: nem a realisztikus ábrázolás, hanem a Biblia üzenetei fontosak. A mennyezet a teremtett világot húzza a fejünk fölé, benne az őselemekkel, ősképekkel: a Nappal, Holddal, a Széllel, a Földdel, a bolygókkal és a csillagokkal, növényi prosperitással, sokféle értelemben. Mindazt, ami az Úr által ajándékul adatott nekünk.

A Kárpát-medence templomainak mennyezése a reformációhoz kötött. Túl vagyunk a tatárjárás 15-16 századi második nagy hullámán; Magyarországon Luther és Kálvin színre lépése után meglepően gyorsan és nagy területen terjednek el a protestáns tanok.

A trianoni határokon belül a legelső mennyezetet a csengeri református templomban helyezte el egy számunkra ismeretlen festő-asztalos 1745-ben. Ezt követően a török megszállástól kevésbé sújtott területeken egyre-másra jelentek meg a kazettás mennyezetek a Székelyföld után Kárpátalján, Felvidéken, a határon belül Északkelet-Magyarországon és Dél-Baranyában. A reformátusok az elfoglalt vagy lepusztult, tető nélkül maradt templomokat a protestáns liturgiának megfelelően alakították át, a beomlott mennyezet helyére deszka- vagy kazettás mennyezeteket készíttettek.

A táblákat jellemzően három deszkából állították össze, egy egységen két kazettát helyeztek el. A kazettarendszert elválasztó lécekkel látták el, melyek sarkába gyakran faragott, festett díszítő elemeket rögzítettek. A festék alapanyaga természetes, ásványi és növényi alapanyagokból készült tojástempera volt. A mennyezetek mívessége, művészi színvonala eltérő, függvénye a festő-asztalos képzettségének, tehetségének. Ezek az emberek egy-egy műhely mintakincséből építették fel a rendszerüket, festékeiket maguk állították elő színező kőzetek porából, festőanyagot tartalmazó növényekből. Nem mindegyikük ismerte a kazetták képeinek szimbolikáját, voltak köztük azonban olyanok, akikről feltételezhető, hogy „tudták” is, mit visznek fel a mennyezetre. Közülük a legképzettebbek, legtehetségesebbek művészi színvonalon alkottak.

A festett mennyezet csodálatos szimbóluma az égi és földi világ összekapcsolódásának, melyet a különböző korokban, földrajzi területeken, saját formanyelvet használó műhelyekben fogalmaztak meg. Bármelyik templomról legyen szó, minden mennyezet az Úr dicséretét hirdeti a maga eszközeivel. Sajátságos példája a menny és a föld átjárhatóságának a némelyik templomunkban még megmaradt „fellegajtó”. Ez jobbára a mennyezt észak-nyugati oldalának sarkában egy festés nélküli, üresen hagyott kazetta. A hagyomány szerint a legnagyobb egyházi ünnepeken: karácsonykor, húsvétkor és pünkösd napján nyitották meg a fedélszék felé, biztosítva az isteni energiák, üzenetek szabad áramlását az égiek és a hívők között.

A kazetták értelmezése korántsem egységes. Ugyanazt a képet a különböző kultúrköröket, szakmai területeket képviselők másként is értelmezhetik, de ez nem baj. Lényeg, hogy valamennyi mennyezet minden egyes kazettája az Igét és Isten tiszteletét hirdeti. Amikor a hívők a templomban részt vesznek az istentiszteleteken, a festett mennyezet üzenetei összekapcsolják a gyülekezetet.